A Nap-jegyek és az egészség, vagyis mire kell odafigyelnie?

 

A Nap-jegyek és az egészségAz asztrológiai elemzés során a születési képlet többek között megmutatja a betegségekre való hajlamot is. Ehhez az asztrológus az úgynevezett asztrológiai házakat, bizonyos bolygók fényszögkapcsolatát, az aszcendenst, valamint a Nap-jegyeket is figyelembe veszi. Most ez utóbbi egészséggel kapcsolatos üzeneteiről olvashat röviden.

Kos

Nincs ideje az egészségére figyelni. Anyagcseréje gyors. Érzelmei is hevesen változnak, ebből adódhatnak fejfájások, de ennél is jobban kell ügyelnie a hevességéből adódó balesetekre.

 

Bika

Halogatja az orvosi vizsgálatokat. Emésztése lassú, ezért hízásra és székrekedésre hajlamos. Önfegyelmet kell gyakorolnia az evésben-ivásban, tartózkodnia a zsíros és cukros ételektől.

 

Ikrek

Józanul gondolkodik az egészségügyi problémákról. Emésztése gyors, ez idegességéből, izgágaságából fakad. Hajlamos a kar, váll és kéz sérüléseire. Érzékeny pontja a légcső (hurut).

 

Rák

A kisebb betegségektől is megriadhat. Emésztése lassú, kivéve, ha sokat aggodalmaskodik és szorong. Általában érzékeny a bőre, így könnyen leéghet a Napon.

 

Oroszlán

Mikor beteg, dühe maga ellen irányul. Emésztése általában normális. Hátfájása és gerincproblémái lehetnek, főleg ha nem tud bizonyos dolgok előtt meghajolni. Kedveli a meleget.

 

Szűz

Kicsit hipochonder, de orvoshoz mégis azért jár sokszor, hogy provokálja őt. Emésztése gyors. Aggodalmaskodásai bélproblémákhoz vagy ekcémaszerű bőrbetegségekhez vezethetnek.

 

Mérleg

Halogatja az orvosi diagnózis megismerését. Emésztése lassú. Hízásra hajlamos, de fejfájások is gyötörhetik fizikai és pszichés okok miatt egyaránt. Fontos számára a kiegyensúlyozott életvitel.

 

Skorpió

Általában öndiagnózist végez. Emésztése lehet gyors és lassú is, testalkata függvényében. Fontos, hogy a belső energiáit elégesse. Kerülje a túlzásokat étkezésben és szexben egyaránt.

 

Nyilas

Nem veszi figyelembe a tüneteket. Emésztése gyors, mégis hízásra hajlamos. Főként csípő és combtájon. Hajlamos szomatizálni, de csak akkor megy orvoshoz, ha a fizikai betegségek megjelentek.

 

Bak

Betegségekkel szemben aggódó. Emésztése megfelelő. Ízületi gyulladásokra hajlamos (térd), fogproblémák is jelentkezhetnek. Táplálkozásában a köszvényre is figyelnie kell.

 

Vízöntő

Meghallgatja az orvosi tanácsokat, de nem tartja be azokat. Emésztése lassú. Érzékeny a hízásra és lábproblémák is előfordulhatnak nála. Gyenge a bokája, rossz a keringése. Különösen fontos számára a meleg hőmérséklet.

 

Halak

Hipochonder, s emiatt sokat nyugtalankodik. Emésztése lassú. A hízás mellett hajlama van allergiás megbetegedésekre is. Néha érzékeny a gyógyszerekre. Hajlamos a szenvedélybetegségekre.

írta: asztrohirek, 2012. máj. 18. 13:06 - címkék: aszcendens, asztrologiai, asztrológiai, asztrológus, elemzés, házak és kategóriák: Asztrológia - még nincsenek kommentek

Mit mesél a kávézacc a jövőről?

Mit mesél a kávézacc a jövőről?Manapság elég kevesen isznak főzött kávét vagyis olyan hagyományos kávét, amelyet ibrikben, a tűzhelyen kell elkészíteni, majd várni amíg a zacc leülepszik, és óvatosan inni nehogy felkavarodjon. A filteres presszó kávék világában egyre jobban feledésbe merül a hagyományos kávékészítés és az ehhez kapcsolódó babonák, szokások.

A csészéből való jóslás eredetét a kínai kultúrában kell keresnünk, mert a legkorábban a kínai szerzetesek használták ezt a fajta technikát. Ők a teáscsésze alján tealevelekből kirajzolódó szimbólumokat tanulmányozták. Ezt vették át később az arabok, akik sok évig rejtegették a kávé létezését a nyugati világ elől. Európában és az Egyesült Államokban csak a 17-ik században kezdték felfedezni a kávé nyújtotta előnyöket és a kávézás művészetét.

A kávéscsészéből való jósláshoz nagyon apróra darált török kávét használnak. Forrásban lévő vízbe 2-3 kanál kávét tesznek, fellobbantják, megkavargatják, majd megvárják amíg a zacc leülepszik az edény aljára, és utána töltik csészékbe. A hiedelem szerint, ha valaki sietve issza a kávét, akkor a jóslat nem lesz pontos.

Fontos, hogy miközben isszuk a kávét mindig egy helyen igyunk a csészéből, majd ha befejeztük, akkor fordítsuk fejjel lefele egy kis tányérra, helyezzünk a csésze aljára egy pénzérmét, és várjunk amíg kihűl. Ha mi magunk szeretnénk értelmezni a szimbólumokat, akkor elsősorban arra figyeljünk, hogy a kávéscsésze alsó felén található ábrák a múltat képviselik, a felső részen pedig a jövőbeli események rajzolódnak ki. A jobb oldal a jó események, a bal oldal pedig a negatív események helye.

A kávézaccban nagyon sokféle szimbólumot láthatunk. Egy igazi szakértő több száz szimbólummal dolgozik. Kiemelném a négy leggyakoribb, legismertebb ábrát, amelyet a csészénkben láthatunk.

Gyűrű: A teljesség jele, harmóniát jelent párkapcsolatban, szerződést a munkában.

Háromszög: Ha egy ilyen alakzatot látunk kirajzolódni a csészében, az többnyire váratlan eseményt jelez. Valami olyasmi történik, amire egyáltalán nem számítottunk. Azt, hogy ez egy pozitív vagy negatív esemény lesz, a háromszög elhelyezkedése jelzi számunkra. Ha a háromszög csúcsa felfelé mutat, akkor az esemény örömet hoz, ha lefelé mutat, akkor sajnos ebből az eseményből csak kár és bosszúság származik.

Létra: Ha létrát látunk a csészében, az mindenképpen feljebb jutást jelent. Munkahelyi előléptetésben lesz részünk, vagy társadalmilag kerülünk feljebb a ranglétrán. Azt, hogy ez az emelkedés milyen mértékű, úgy tudjuk megállapítani, hogy megszámoljuk, hány foka van a létrának.

Váza: Ha vázát látunk a csészében, az azt jelzi, hogy valaki kölcsönkér tőlünk. Ha virág is van a vázában, akkor valami olyasmit kérnek kölcsön, ami számunkra nagyon értékes, és ha kölcsönadjuk, nem biztos, hogy vissza is kapjuk.

Ha nem ismerjük a kávézacc szimbólumainak értelmezési technikáit, akkor félrevezető is lehet amit látunk. Gyakran az is jelzésértékű, hogy milyen közel helyezkednek el e jelek a csésze füléhez vagy egymáshoz. Fontos, és értelmezés szempontjából elengedhetetlen az is hogy a jelek és szimbólumok, hogyan viszonyulnak egymáshoz, illetve milyen méretűek.

Ha pontos jóslatot és értelmezést szeretne, forduljon szakképzett jósokhoz, tisztánlátókhoz és kérje segítségüket.

írta: asztrohirek, 2012. máj. 11. 14:13 - címkék: értelmezés, jóslás, jósok, szimbólum és kategóriák: Ezotéria - még nincsenek kommentek

Mit üzennek a csillagok májusban?

Mit üzennek a csillagok májusban?Ebben a hónapban is aktív bolygómozgásokat figyelhetünk meg az asztrológiai elemzés során, amelyeket helyesen értelmezve, kicsit előre tervezhetünk, és akár fel is készülhetünk bizonyos eseményekre.

2012. május 6-án lesz telihold a Skorpió csillagjegyben, amely a családdal kapcsolatos érzelmeket aktiválhatja, főként a bennünk élő anyaképen keresztül. Szerencsére május 9-én már a Merkúr belép a Bikába, így a heves, türelmetlen beszélgetések helyett képesek leszünk ismét a másik fél gondolatait is meghallgatni, sőt meghallani. Erre szükségünk lehet, hisz a hó közepén a Vénusz előbb „megáll”, majd retrográdba fordul, vagyis mintha a Földről nézve visszafele járna, ennek köszönhetően előkerülhetnek lezáratlan szerelmi ügyeink. Most lehetőséget kaphatunk az újrakezdéshez, vagy akár a lezárásához.

A Vénusz nem csupán a kapcsolati problémáinkban segíthet a dolgokat újragondolni, vagy akár megoldást találni, hanem az elmaradt pénzügyeinkre is jótékonyan hathat május végéig. Itt a lehetőség arra, hogy megtaláljuk a kiutat. Igaz, akár a szerelmet illetően, akár a pénzügyeket tekintve, a teljes függetlenséget még mindig külső hatások akadályozhatják, de a köztes, átmeneti, pozitív megoldásokat támogatják a csillagok.

Ebben a hónapban a legfontosabb feladatunk, hogy türelmetlenségünket legyőzzük, mert könnyen figyelmetlenné válhatunk, ami a veszélyek elkerülését nehezíti majd. Fizikai szinten megjelenhet, akár vírusos lázas, gyulladásos betegségekben, de akár balesetek formájában is. Új szerelemnek sem kedvez ez az időszak, ugyanis kicsi a valószínűsége a tartósságának. Ezt sajnos a Nap belépése az Ikrek-jegyébe sem támogatja túlságosan, hisz minden pozitívuma ellenére, egy olyan problematikát hoz magával, hogy sok mindenbe belekezdhetünk egyszerre, de keveset fejezünk be ezek közül. Mindezt tetézi figyelmetlenségünk, amire most szintén hajlamosak leszünk, sőt talán még kicsit felületesek is, amit a Merkúr jegyváltása az Ikrekbe hozhat elő. Már csak hab a tortára, hogy ebben az időszakban még a túlzó kritikusság is jellemző, és hát ez sem segíti előre a dolgokat.

Mindenesetre, ha felkészülten éljük meg ezt a májust, talán sikerül problémamentessé, de legalábbis könnyebben átvészelhetőbbé tennünk.

írta: asztrohirek, 2012. máj. 4. 13:41 - címkék: asztrológia, csillagjegyek és kategóriák: Asztrológia - még nincsenek kommentek

Sorsunk és életfeladatunk a Szaturnusz tükrében

Sorsunk és életfeladatunk a Szaturnusz tükrébenSok asztrológus vallja, hogy életfeladatunk és sorsunk fontosabb fordulópontjai asztrológiai képletünkből kiolvashatók, tehát előre meg vannak írva. Természetesen akadnak olyanok - még az asztrológusok között is - akik ezt tagadják. Ők csak a szabad akaratban hisznek, és úgy vélik, a csillagállások energiái csak akadályoznak vagy támogatnak minket ebben.

Minden asztrológus azonban egyetért abban, hogy személyes képletünkben a Szaturnusz mutatja meg, hogy a feladatainkat az életben miként végezzük el, és azt is, hogy milyen ezekhez a hozzáállásunk.

Most nem is az egyedi feladatok miatt fontos a Szaturnuszt megemlíteni, hanem amiatt, mert a bolygó úgynevezett retrográd mozgásban van február óta. Ez azt jelenti, hogy innen a Földről tekintve, úgy tűnik, mintha visszafelé haladna. Ennek az időszaknak abban áll a jelentősége, hogy üzenetet közvetít nekünk arról, hogy itt az ideje rendezetlen feladatainkat lezárni, elvégezni, befejezni. Értelmezhetjük úgy is, mint egy utolsó lehetőséget a sorstól.

A Szaturnusz általában 7 évenként hozza el a belső és külső fejlődés lehetőségét. Egy korszak lezártát 28-29 év jelzi, amikor e bolygó visszatér a kezdetekhez. Egy-egy csillagjegyben két évet időz általában, és évenként körülbelül négy hónapon át hátrál. Idén, 2012. február elején már majdnem elérte a Skorpió jegyét, mikor elindult visszafelé a Mérlegbe. Vajon mit is jelent ez számunkra?

A válaszhoz előbb vizsgáljuk meg, mi mozgatja a Szaturnuszt, vagyis milyen szimbólumokat hordoz? Talán a legfontosabb a felelősség vállalása, de legalább annyira lényeges a magunk és mások határainak elfogadása, tiszteletben tartása. E bolygó jelképezi az önuralmat, a megpróbáltatásokat, a kötelezettségeket, tudatosítja a belső ellenkezéseket, a tanulást a bölcsebbektől, a szabályokat és törvényeket, a kudarctól való félelmet, de az életünk végességének az elfogadását is.

Vajon most, hogy éppen a Mérlegben időz, mit szeretne tőlünk, milyen elmaradt, de még elvégzendő feladatokra kell koncentrálnunk június végéig?

Elsősorban kompromisszumkészségre tanít minden területen, felszólít a békülékenységre.

Le kell győznünk segítségével abbéli félelmeinket, hogy ha másokra is tekintettel leszünk, elveszíthetjük szabadságunkat. Megtanít függeni másoktól, de úgy, hogy csupán a saját kötelezettségeinket vállaljuk fel, legyen szó a társadalmi- vagy a párkapcsolati területről. Komoly és érett kapcsolatot vár el tőlünk, tiszta ítélőképességet és igazságérzetet, takarékosságot és mértékletességet, az önmagunkba és társainkba vetett bizalom megerősítését.

Két feladatkört érinthet ez az időszak érzékenyen, a társkapcsolatokat (pár- és üzleti kapcsolatokat egyaránt) és az anyagiakat. Június végéig még számolnunk kell azzal, hogy e két témakörrel kapcsolatos rendezetlen dolgaink ismét a felszínre bukkannak. Küzdjük le félelmeinket és gondoljunk arra, hogy most kapjuk meg az esélyt ezen ügyek végleges lezárására, és cselekedjünk. Most megtehetjük, hiszen ebben támogat, erősít a Szaturnusz.

írta: asztrohirek, 2012. ápr. 27. 14:15 - címkék: asztrológia, asztrológus, csillagjegyek és kategóriák: Asztrológia - még nincsenek kommentek

A jómód

A jómódAmikor a jómódról beszélünk vagy a jómódra gondolunk, manapság legtöbbünknek a pénz sokasága jut erről az eszünkbe. Nem csoda, hisz jelenleg egy pénz-hívő világban élünk. Szinte minden értéket az határoz meg jelenleg a kultúránkban, nem csupán a gazdasági életünkben, hogy kinek mennyi pénz áll a rendelkezésére. Ha belegondolunk, a jómód maga mást és mást jelent egyénileg is a számunkra, hisz önmagunk és szűkebb környezetünk helyzetéhez mérjük. Ezt onnan is tudhatjuk, mikor elámulunk egy-egy híren, mint mikor azt halljuk például, hogy egy dollármilliárdos öngyilkos lett mert mindössze egymilliója maradt egy sikertelen üzleti kísérlete után.

Nem szeretnék azonban ennyire elkalandozni, éppen arra hívnám fel a figyelmet, hogy a jómódot megélhetik azok is, akik nem csak a pénzt istenítik. Természetesen nem célom azt népszerűsíteni, hogy szegényen kell végigtengődni az életünket. Tudatában vagyok annak, hogy a jómód  például függetlenséget hoz, ezért szükségünk van rá. Szinte elenegedhetetlen ahhoz, hogy bizonyos életcélunkat módunkban álljon megvalósítani. A jómód nem jelenti minden esetben csupán pénzeszköz nagy mennyiségét.  Tegye azt, hogy a pénzre úgy tekint mint egy eszközre a többi közül. Erre gyönyörű példa Ariel arkangyal üzenete: „A jólét bőségszaruját öntöm eléd. Kérlek, nyílj meg a befogadására. A kincsek egy része ragyogó ötletek, más része lehetőségek alakjában jelentkezik majd. Együtt fáradozunk azon, hogy valóra váltsuk legfontosabb álmaidat. Kérlek, gondjaidat tedd az én vállamra. Isten és én nagyon szeretünk téged, és szívesen segítünk rajtad. Tudjuk, hogy később majd te is támasza leszel valakinek”.

A pénz akkor szegődik mellénk, ha már tisztában vagyunk életcélunkkal, a megvalósítás vágya feléledt bennünk, és hajlandóak vagyunk arra, hogy megtegyük az első lépéseket. Amikor hallgatunk a megérzéseinkre, és elindulunk az álmaink megvalósításának rögös útján, egyszer csak azt vesszük észre, hogy az anyagi gondjaink is elillantak.

 

írta: asztrohirek, 2012. ápr. 20. 10:58 - címkék: pénz és kategóriák: Ezotéria - még nincsenek kommentek

Elválás, elmúlás – avagy a veszteségélmény

Elválás, elmúlás – avagy a veszteségélménySzületünk, meghalunk. Ez a természet rendje. Sokan szerencsésnek mondhatják magukat, mert közeli hozzátartozójuk késő felnőttkorukig elkíséri, támogatja őket. Másoknak már kisgyermekként szembe kell nézniük a halállal, elválással, egy szerettük elvesztésével. Nem csupán a halál járhat veszteségélménnyel, hanem egy partnerkapcsolat megszakadása, munkahely elhagyása, költözés és tartós betegség is kiválthatja a gyászreakciót. Természetesen az utóbbiaknál nem olyan erőteljesek a reakciók, mint a konkrét haláleseteknél, mindig attól függ, mekkora szerepet töltött be az életünkben az elvesztett dolog.

De mi is történik ilyenkor a lélekben? Egy nehéz lélekmunka. Főként, ha szeretett személy elvesztéséről van szó. Az elengedés integrálása a lelkünkbe egy hosszú folyamat, ami egyáltalán nem könnyű. Egyes pszichológusok szerint léteznek úgynevezett gyászreakciók, amelynek lépcsőfokain egyenként át kell a léleknek mennie ahhoz, hogy ismét jól tudjunk működni, vagyis a veszteségélmény után visszaszerezzük lelki egyensúlyunkat. Egészséges esetben ennek 3-6 hónap alatt le kellene zajlania. Természetesen, ez a legoptimálisabb időpont azokra vonatkozik, akiknek módjukban állt erre felkészülni. Mit jelenthet ez? Például kisgyermekkoruktól természetesen kezelték a szülők a halált, az elválást. Részt vehettek távolabbi rokonaik temetésén, látogatták elvesztett hozzátartozójuk sírját, és jó esetben legközelebbi szerettük elvesztésekor is maradt idejük elbúcsúzni, kapcsolatukat rendezni.
Miért nehéz a gyászmunka? Azért mert a szeretett személy halála tudatosítja bennünk, hogy mások tükrén keresztül érzékeljük önmagunkat. Így elvesztése, kicsit vagy nagyon is, önmagunk elvesztésével is jár. Ezért van az, hogy a gyász mégiscsak teljesen egyéni, hisz magunkat és sokszor az életünket is újra kell szülni.

A gyász megélésében is hatnak ránk a társadalmi elvárások, vagyis a környezetünkben tanult, megtapasztalt viselkedési formák, én mégis azt hiszem, leginkább három tényező határozza meg fájdalomérzésünk mélységét és idejét: a szerettünkhöz fűződő viszonyunk, lelki beállítottságunk, valamint az, hogy a haláleset vagy elválás mennyire változtatja meg életkörülményeinket.

Legnehezebb azoknak a gyásszal megküzdeniük - főként ez a gyermek vagy társ halálánál, de válásnál is előfordulhat -, akiket váratlanul ért a veszteség, lelkileg sem voltak stabilak, ráadásul még az életkörülményeiket is teljesen befolyásolja a haláleset vagy elválás. Náluk könnyebben jelentkezhetnek elakadások, melyek tünetei a következők: a gyász, a fájdalom kifejezésének tartósan fennálló képtelensége, illetve elhárítása; a halál tagadása, évfordulók elfelejtése; a halálról, a gyászról szóló beszélgetések túlzott és állandó kerülése; a külső segítségtől való ingerült elfordulás; az alkohol vagy más élvezeti szerek vagy gyógyszerek mértéktelen használata; az örömforrások (szerencsejáték, szex) eltúlzott mértékű (a mindennapi élet egyéb tevékenységeit tartósan háttérbe szorító) keresése és gyakorlása; az elhunyt tartós és szélsőséges idealizálása; nagyfokú izoláció; hosszan tartó depresszió; apátia, a napi szükségletekről való gondoskodás hiánya; ismétlődő, tartósan fennálló öngyilkossági fantáziák; az elhunyt halálát okozó betegség tüneteinek diagnosztizálható megjelenése; erőteljes félelem a haláltól, balesetektől, utazástól, alvástól; elhúzódó, túlzott félelem a betegségektől; tartós valóságérzékelési zavarok (hallucináció); tartós alvászavarok; a gyász tüneteinek tartósan fennálló, túlzott mélysége; túlzott és tartós aktivitás; hirtelen karakterváltozás; gyorsan feltámadó, vad ellenségesség egyes személyekkel kapcsolatban; testi tünetek (izomfeszültség, merev nyak, feszült testtartás, rideg mosoly, kifejezéstelen arc, szemkontaktus kerülése, fel-le járkálás, ujjakkal való dobolás, stb.).

Ha a felsorolt tünetek közül egyszerre öt is fennáll, akkor már bizonyos az elakadás. Ennek feloldásában is sokat segíthetnek a rítusok, amit jelenlegi kultúránk kezd már teljesen elfelejteni, megtagadni. A helyzet azonban az, hogy a szertartások elvesztése, kiiktatása nagyban hozzájárul ahhoz, hogy jelenlegi bizonytalanságérzésünk egyre csak erősödjön, kilátástalansággá fajuljon.

írta: asztrohirek, 2012. ápr. 13. 8:14 - címkék: lelki, tanácsadás és kategóriák: Ezotéria - még nincsenek kommentek

Mit üzennek a csillagok áprilisra?

Mit üzennek a csillagok áprilisra?Talán sokan leginkább a szerelemre, kapcsolataik alakulására kíváncsiak mostanság. Ez nem csupán amiatt van, mert itt a tavasz, a szerelem ideje, hanem mert a csillagok feszültségeit is jelenleg a Vénusz, vagyis a szerelmet, szeretetet megtestesítő bolygó uralja egy ideje. Most úgy érezhetjük, mintha mindent a szívünk mozgatna, életünket ezek az érzések kötnék le teljesen. Hó elején még tarthat a birtoklási vágyunk, mely akár féltékenység formájában is jelentkezhetett, de fel kell készüljünk arra, hogy akár meglepetésszerűen, de a feszültségeinket, most a csapongás fogja lecserélni, vagy éppen fenntartani. Könnyed szerelem, flört jellemzi majd ezt az időszakot, mely most sem lesz mentes belső feszültségektől. Egyik oldalról a magányosság érzése, vagy épp egy félreértés mozgatja, másik oldalról a szexuális vágy, annak is a különös, ismeretlen szabadsággal kapcsolatos oldala. Most azok a párban élők tévelyedhetnek el, akiknek amúgy is problémájuk van női oldalukkal (ez nemtől független), továbbá, akik szerelmükben vagy párkapcsolatukban nem tudták megélni identitásukat, vagy egy maszkot voltak kénytelenek hordani megfelelési vágyuktól fűtve.

Ők valószínűleg most sem fogják megtalálni a szerelemben önmagukat, hiába is keresik, hisz ez az időszak legjobban egy csapongó pillangóhoz lesz hasonló a szerelmet tekintve, könnyen szárnyaló, mégis hűvös, érzéseket különféle gátlások miatt elnyomó. Nem csupán a szerelemre lesz jellemző a csapongás, melyet az általános elégedetlenség érzése fűt, hanem erőteljesen érintheti pénzügyeinket is. Az asztrológia szerint, előfordulhat, hogy új ismeretekre és lehetőségekre tehetünk szert, mely a gazdagság és gyors gyarapodás reményével kecsegtet. Legyünk óvatosak, komoly és tartós döntéseknek - legyen az anyagi vagy szerelmi -, csak az Újhold utáni időszak kedvez majd, így aki most nem kapkodja el sem érzelmi, sem anyagi döntéseit, és ki tudja fejezni érthetően vágyait, annak a hó végére végre megindulhat a valódi gyarapodás.

írta: asztrohirek, 2012. ápr. 6. 13:07 - címkék: asztrológia, szerelem és kategóriák: Asztrológia - még nincsenek kommentek

Stresszkontroll

StresszkontrollMiért is káros a stressz? Természetesen rengeteg lelki és fizikális tünetet fel lehet sorolni, amit tartós stresszhelyzet okozhat, tehát mind az emberekhez és az élethez való viszonyunkban, mind az egészségünk megőrzése szempontjából fontos, hogy felismerjük és oldani tudjuk, mert elkerülni a mai világunkban, szinte lehetetlen. A felismerést segítő fizikális tünetei: a gerincpanaszok, hát- és derékfájás, magas vérnyomás, ritmuszavar, mellkasi fájdalom, asztma, hörghurut, fejfájás, migrén, libidócsökkenés, csontritkulás, emésztési zavarok közül a puffadás és a gyomorfekély, gyakoribb fertőzéses megbetegedés - és akkor az olyan lelki betegségeket, mint a szorongás, a pánik, vagy akár a depresszió még nem is említettem. De vajon hogyan alakul ki a stressz, mi hozza létre, mi zajlik le ilyenkor bennünk?

Stressznek nevezzük azt, amikor egy bizonyos szituáció negatív érzelmi válaszokat vált ki bennünk. Szorongást érzékelünk, amikor egy előzőekben megtapasztalt rossz élményre emlékezünk vissza, és ez félelemmel és feszültséggel tölt el. Ugyancsak stresszre utaló jel, ha agressziót, haragot érzékelünk beszédünkben vagy cselekedeteinkben, és talán ez a legérdekesebb és legészrevehetetlenebb jele a stressz jelenlétének az, amikor a fásultság vesz erőt rajtunk.

Miként is betegít meg a tartós stressz? Alapvetően egy fiziológiás folyamatról van szó, amely velünk született. Őseinknél azt a célt szolgálta, hogy a veszélyes helyzetektől, mint mondjuk egy vadállat megjelenése, legyen elég energia elmenekülni vagy megküzdeni az életért. Mai társadalmunk egyik problémája viszont abban rejlik, hogy a veszélyt jelző stresszhelyzetek tartósan fennállnak. Az állandó készültség miatt, hormonainkat, vérnyomásunkat, szerveinket folyamatosan túlpörgetjük. Az óriási igénybevétel miatt, hosszú távon egészségkárosodáshoz vezethet ez a folyamat.

Miként tarthatjuk kordában, oldhatjuk a stressz okozta károkat? Szerencsére számos technika áll már rendelkezésünkre, ha felismertük létezését. Természetesen első helyen áll, hogy igyekezzünk a frusztráló problémát megoldani. Ha ez mégsem sikerül, igyekezzünk belső egyensúlyunkat megkeresni, és arra támaszkodni. Fizikai erőnlétet, és ebből meríthető lelkit is adnak a rendszeres sporttevékenységek, a séták, a tánc, a jóga. Ha mégsem sikerül önmagunkra támaszkodva oldanunk belső feszültségeinket, ne szégyelljük, vegyük igénybe mások segítségét, forduljunk lelki tanácsadóhoz, aki megtaníthat bennünket kontroll alatt tartani érzelmeink viharosan hullámzó tengerét.

 

írta: asztrohirek, 2012. márc. 30. 13:28 - címkék: egészség, energia, harmónia és kategóriák: Ezotéria - még nincsenek kommentek

Generációs különbségek

Generációs különbségekSzinte örök érvényű, hogy mindig előkerül életünkben ez a kifejezés. Előbb nagyszüleinkre használják szüleink gyermekkorunkban, majd mi használjuk szüleinkkel kapcsolatban, majd gyermekeink, unokáink… és ez így volt, van és lesz is valószínűleg az örökkévalóig. Mi is okozhatja ezeket a különbözőségeket? Ennek megértéséhez, most asztrológiai ismereteimet hívom segítségül.

Aki jártas az asztrológiában, tudja, hogy léteztek az ősbolygók, melyeket az asztrológusok a kezdetektől figyelembe vesznek, és léteznek az úgynevezett korszakos- vagy generációs planéták a modern kortól. Mindez csillagászat fejlődésével is összefügg. Három ilyet tartanak számon: az Uránuszt, a Neptunuszt és a Plútót. Ezeket egy másik besorolás alapján, úgynevezett lassú járású bolygók körébe is sorolják. Az Uránusz átlagosan 7 évig tartózkodik egy-egy jegyben, a Neptunusz 14, míg a Plútó 21 esztendeig.

Most vajon melyik jegyben járnak és mit is üzennek nekünk?  Az Uránusz 2011 tavaszán lépett 84 év után ismét a Kos jegyébe (legutóbb 1927-1928 tájékán járt itt). Miért is száll itt síkra? A szabad akaratért és új területek meghódításának a szabadságáért. Ebben az időszakban viszont hajlamos az individualizmusra, vagyis az egyéni érdekek ez idő alatt szembekerülhetnek a társadalmi elvárásokkal. Az ebben az időszakban született gyerekek óriási függetlenségi vággyal fognak rendelkezni, és valószínűleg nem lesznek hagyományőrzők. Szembeszállnak majd minden általuk értéktelennek tartott, idejétmúlt szokással, berögződéssel.  Felnőttként egyesek az újabb technikai vívmányok szülőatyjai lesznek, míg a többiek is jól alkalmazkodnak majd a gyors változásokhoz. De milyen területeken várható mindez? Ezt mutathatja meg a Neptunusz - ami 2024-ig jár a Halakban, vagyis a saját jegyében. Ezek a fiatalok idealizálják majd a misztikát, az önfeláldozási készséget és a felebaráti szeretetet. Sajnos gyengeségük lesz a szétfolyó valóságérzék, és emiatt a zavarossá válhat a világképük is. A művészeti ágak is a technika irányába tolódnak majd el. Ráadásul épp 2023-ig jár a Plútó is, ami szintén a törvényt és a normát tartja célkereszt alatt. Társadalmi törvények mélyreható változásait követeli. A felelősségvállalást igyekszik megtanítani nekünk és nekik is, lecsupaszítva a sorsszerűség mögé bújás lehetőségeit.

Így kicsit megértve a következő generáció késztetéseit, talán könnyebb lesz megérteni őket, s kialakítani velük a harmóniát.

írta: asztrohirek, 2012. márc. 23. 12:59 - címkék: asztrológia, csillagjegyek és kategóriák: Asztrológia, Gyermeknevelés - még nincsenek kommentek

Mit tehetünk gyermekeink boldogságáért?

Mit tehetünk gyermekeink boldogságáért?Sokan sokféleképpen értelmezik a boldogság állapotát. Ez is egy olyan fogalom, melyet életünkben a tanulási folyamatok nagyban meghatároznak. Főként szüleink gyakorolnak nagy hatást arra, hogy később felnőttként sikerül-e egyáltalán újabb „tanulás” nélkül elérni ezt az állapotot. Jó hír ugyanis, hogy a boldogságot meg lehet később is tanulni. Igaz, nagy önismeret és a lelki fejlődés utáni vágy szükséges hozzá.

Mire is gondolok pontosan? Például arra, hogy legnehezebb azoknak a felnőtteknek elérni életükben a boldogság érzését, akiknek a szülei valami belső feszültség miatt, tele voltak félelmekkel arra vonatkozóan, hogy ők valóban jó szülők-e. Ezért állandóan azzal a kérdéssel bombázzák gyereküket, hogy van-e még valami óhajuk. Vagyis egy egyszerű példán keresztül: evés közben kérdezgetik, ízlik-e az étel? Ha a válasz igen, ez nem elégíti őket, megkérdezik, nem sótlan? A gyerek válasza nem, de tovább kérdezgetik, hogy biztosan ízlik-e neki, és elég-e a mennyisége? Ha úgy érzik, hogy az étellel kapcsolatban már kifogyott a kérdezni való, megkérdezik a gyermeküket, hogy nem szomjas? Kér-e egy pohár vizet? Most biztosan sokaknak természetesnek tűnik ez a beszélgetés, és nem is értik, miért írom le, de mindjárt kitérek rá, hogy ennek mi köze lehet a későbbi boldogsághoz.
Az ilyen típusú szülő-gyermek közti beszélgetésnek, kérdezgetésnek két hátránya is van. Először is, megelőzi a teljesítés a vágyat. A gyermekben ki sem alakul az érzés, hogy szomjas, mikor iszik, így elmarad a vágya beteljesítése utáni elégedettség érzése, ami maga a boldogság alapja. Másodszor pedig ezzel a módszerrel, amikor állandóan arról faggatják a szülők gyermeküket, hogy szeretnének-e még valamit, amivel még jobban kielégíthetnék a vágyait, azt érik el hosszú távon, hogy a gyermeknek az az érzete lesz, hogy a jelenlegi állapot, amiben éppen van, az nem a legmegfelelőbb neki, hiszen minden jel arra utal, hogy létezik egy sokkal jobb is. E folyamat megélése később állandó elégedetlen felnőttet szülhet belőle, aki nem tud örülni annak, amit elért vagy kap az élettől, helyette csak arra tud gondolni, hogy mi az amit nem ért el és amit nem kapott meg a sorstól.


Nem könnyű ezt a jelenséget később megfordítani, de nem lehetetlen. Mégis legjobb, ha csak elég jó szülők vagyunk, s nem esünk gyermekünkkel kapcsolatban túlzásokba.

írta: asztrohirek, 2012. márc. 16. 11:36 - címkék: boldogság, gyerekek és kategóriák: Gyermeknevelés - még nincsenek kommentek

Mit jelent a feltétel nélküli szeretet?

Mit jelent a feltétel nélküli szeretet?Sokszor hallhatjuk, hogy csakis Isten képes a feltétel nélküli szeretetre, s ezt hagyjuk meg neki. Mások, akik hisznek a szeretet erejében és gyakorolják is ezt a szeretetformát, egy idő után csalódottságukról adnak hangot, hisz csak adnak, adnak, és egy idő után úgy érzik, felborult az egyensúly, nem kapják meg a kellő viszonzást.

Én magam minden ellenérv ellenére hiszek a feltétel nélküli szeretetben, s igyekszem is gyakorolni, tanulni. Igen, ezt a fajta szeretetet tanulni kell, nem születik velünk. Számomra a TITOK nyitja itt is a HIT, vagyis ahhoz kötődik. Hiszem, hogy minden embert és élőlényt Isten teremtett a saját arcképére, így tisztelem embertársaimat, és a bennük rejlő másságot. Hiszem, hogy minden úgy van rendben, ahogy jelenleg van, s ettől kerek a világ. Hiszem, hogy minden mindennel összefüggésbe kerül, a jó karonfogva jár a rosszal, arról már nem is beszélve, hogy a negatív kritikánkat alkotó jelzőink is csupán relatív társadalmi elvárásaink tükrei. Arra a következtetésre jutottam, hogy a TITOK nem más, mint az ELFOGADÁS. Ha elfogadom, hogy a másik ember úgy kerek, ahogy van, vagyis önmagában tökéletes, akkor arra a következtetésre jutok, hogy én is így vagyok tökéletes része ennek a világnak, ahogy vagyok. Ez segíthet önmagam elfogadásában, erősítheti az önbizalmamat is. A mások iránti feltétel nélküli szeretet, vagyis az elfogadás növeli az önbecsülésemet.

A témát feszegetve, nem tudom kihagyni Pál Apostol a Korintusiaknak írt 1. (13.) levelének egy részletét a szeretetről:

„Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok
vagy pengő cimbalom.Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.
Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égő áldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha…”

írta: asztrohirek, 2012. márc. 9. 13:46 - címkék: szerelem, szeretet és kategóriák: Gyermeknevelés - még nincsenek kommentek

A Hold, Földünk egyetlen kísérője

Jó néhány kétkedővel találkoztam asztrológusi pályafutásom során. Általában elfogadom más emberek hitét, és azt is, hogy hitetlen akar maradni. Nem győzködöm igazam belátása érdekében. Az asztrológiával kapcsolatban azonban mégis van egy gondolatom, amit minden racionalista embernek figyelmébe ajánlanék. Köztudott és tudományosan bizonyított tény, hogy a Hold energiái megmozgatják a tengereket, s emiatt van az ár-apályjelenség. Az is bizonyított tudományosan, hogy az emberi szervezet legjelentősebb része víz. Miért ne lenne hatással miránk, emberekre is ez az energia?

A Hold mindig is különleges helyet foglalt el az emberiség kultúrájában: az ókorban a Holdat istenségnek vélték. A legismertebb holdistenek általában olyan női archetípusok mint a görög mitológiabeli Szeléné, akinek a római megfelelője Luna, az egyiptomi Honszu, a Maja Lxhelén, a navahó Yoolgai asdzaan, hogy csak egy párat említsek.

Figyelje meg a Hold hatását az Ön energiáira és megnyilatkozásaira is, aztán kovácsoljon tőkét belőle. A Telihold tökéletes idő arra, hogy elengedjen mindent, amivel végezett, Újholdkor, a vágyak és az elhatározások megvalósításának ideje. A holdtölte előestéje kiváló a gyógyításra és arra, hogy új energiával töltse fel gyógyító eszközeit, például a kristályokat vagy olajakat.

Szánjon rá időt, és a holdfázisok tükrében figyelje meg, milyen érzések keletkeznek önben. Amikor megtalálja a Hold kapcsolatát életerejével és hangulatai változásával, szorosabb szálak fűzik majd ehhez a nagyszerű varázserőhöz.  De hogyan is hat a Hold? Mit jelentenek a Hold-fázisok, és miből tudom megállapítani, mikor van új Hold vagy fogyó Hold?
Ha analógiát keresnénk, a legegyszerűbb, ha a D, illetve C betűhöz való hasonlóságot használjuk fel,  a Dagad(Duzzad) és a Csökken szavakkal. „A Holdnak a Földtől az átlagos távolsága 384402 kilométer, ez nagyjából a Föld átmérőjének a harmincszorosa. A Hold a Föld–Hold rendszer tömegközéppontja körül kering. Egy Föld körüli keringést a háttérben levő csillagokhoz viszonyítva 27,3 nap alatt tesz meg, ezt nevezzük sziderikus keringési időnek, mivel azonban mindeközben a Nap körül is kering, ezért egy kicsit tovább tart, hogy ugyanabba a fényfázisba térjen vissza, mely 29,5 napig tart. Ezt szinodikus keringési időnek nevezik. Kísérőnk keringési síkja az ekliptikához nagyon közeli, nem a földi egyenlítő, hanem a Nap egyenlítőjének síkjában kering. Napjaink elfogadott tudományos vélekedése, hogy a Hold hatalmas szerepet játszott az élet kialakulásában. Az általa keltett apály és dagály a tengerpartok mentén ugyanis elősegítette a vízből kijutó szárazföldi életformák megjelenését. A Holdnak nincs saját fénye, csak a Nap fényét veri vissza. A Föld körüli keringése során a megvilágítottsága állandóan változik a Nap–Föld–Hold rendszer pozícióinak változása miatt. A köznyelv szerint a Hold megtelik, majd elfogy. A holdfázisok Újholddal kezdődnek, ekkor a Hold a Nap és a Föld között helyezkedik el, ilyenkor a Nap pontosan a Hold túloldalát világítja meg. Az „új” Holdat nem látjuk, mert szorosan a Nap közelében van, és a napfényes ég lehetetlenné teszi az észlelését. Nagyjából egy hét alatt egyre növekedve éri el az első negyedet, amikor a Föld–Hold–Nap rendszer pontosan derékszöget zár be, ilyenkor a Hold felénk eső oldalának felét látjuk, a keleti félgömb – a holdkorong jobb oldala – fényes, a nyugati árnyékban van. Mivel minden nap kb. 50 perccel később kel és nyugszik, egyre többet látható a már sötét égbolton. Újabb egy hét elteltével lesz a Telihold. Ilyenkor a Föld kerül körülbelül a Nap és a Hold közé, és a felénk eső oldalt éri a napsugár, a holdkorong teljessé válik. Ha a Föld pontosan a Nap és a Hold közé esik, akkor holdfogyatkozásról beszélünk. Ezután a Hold elkezd fogyni, s egy hét múlva következik be az utolsó negyed, újra derékszöget zárnak be egymással az égitestek, azzal a különbséggel, hogy az első negyedhez képest ezúttal a Hold keringési pályájának túloldalán. A megvilágítás éppen ellenkező az első negyedhez képest, a „félhold” a nyugati oldalon – a baloldalon – fényes és a keletin árnyékos. A napok múltával egyre korábban kel, egyre közelebb a hajnalhoz, végül a negyedik hét végén teljesen elfogy a Hold, és eljut az Újhold állapotába, ahol a ciklus újra kezdődik – olvashatjuk például a Wikipédia oldalán.

 

írta: asztrohirek, 2012. márc. 2. 12:27 - címkék: asztrológia és kategóriák: Asztrológia - még nincsenek kommentek

A karma és a sors

A karma és a sorsSokan kíváncsiak arra, vajon mi a célja életüknek? Erőlködnek, mindenáron szeretnék megtalálni, beteljesíteni ezt a célt. Nem is gondolnak közben arra, hogy minden belső késztetetésük, tulajdonképpen a beteljesítésre irányuló felhívás. Meglepő módon, ebben az ügyben, legjobban önmagunk tudjuk a helyes utat. Természetesen szükség van a türelemre, figyelemmel kell lennünk belső hangunkra, meg kell hallanunk, hogy az mit üzen. Nem könnyű feladat, hisz miközben az utunkat járjuk, a sorsunk lehet nehéz, nagyon nehéz. Sőt néha elviselhetetlennek is érezhetjük azt. Talán ebben az esetben is egyszerű tanulnivalónk van, megtalálni a belső szabadságot, mely nem engedi, hogy a fizikai életünk teljesen gúzsba kössön. Mert ha ez történne, amellett hogy önmagunk egyre elviselhetetlenebbnek éreznénk az életet, nagy valószínűséggel közben a környezetünk minket találna elviselhetetlennek állandó sirámaink miatt. Itt kell említenem a karma fogalmát. Sokan naivan azt hiszik, kijátszhatják sorsukat, feloldhatják karmájukat anélkül, hogy azt megélnék. Azt gondolják, a karma oldása azt jelenti, hogy nem kell megélni az erre az életre ránk rótt, vagy vállalt feladatainkat. Véleményem szerint ez téves felfogás. Természetesen, ezzel nem azt mondom, hogy nem szükséges ez a fajta segítségkérés, de igen, sokszor, ha eltévedünk saját útvesztőnkben kell a segítség. De nem ahhoz, hogy kikerüljük sorsunkat, vagy ne éljük meg karmánkat ebben az életben, hanem ahhoz, hogy mielőbb átéljük és a lehető legkisebb lelki megrázkódtatással. Maradjunk nyitottak, szeretetteljesek, hogy másokra odafigyelő, boldog életet tudjunk élni nehézségeink közepette is. Talán Jung egyik elmélete segít ezt érthetően elmagyarázni. Ő azt vallotta: úgy képzeljük el jelenlegi életünket és a sorsot, mintha egy kifestőkönyvvel születtünk volna. A fekete vonalak benne a sorsunkat mutatják, de hogy milyenre színezzük, az a mi dolgunk. Használhatunk, csak grafitot hozzá, akkor szürke és fekete árnyalatú lesz, vagy színeset, és akkor…

írta: asztrohirek, 2012. febr. 24. 10:26 - címkék: karma, sors és kategóriák: Ezotéria - még nincsenek kommentek

Apád, anyád örökre szeret téged

Ezen a blogoldalon már többször foglalkoztunk a gyerekekkel, de még nem kerültek szóba a szülők. Jelenlegi életünket észrevétlenül is befolyásolják szüleink, ha akarjuk, ha nem. Sokan azt gondolhatják most: az enyémet ugyan nem, én szinte semmiben sem követem a szüleimet az életemben. Hát, akiből az első gondolatom ezt a reakciót váltotta ki, biztos lehet benne, hogy a legerőteljesebben hatnak jelenlegi cselekedeteire a szülei. A rossz hír ebben az, hogy a nagyon erőteljes ellenállás közepette, a jó oldalát is elutasíthatja a szüleitől tanultaknak. Pedig olyan nincs, vagyis nem létezik, hogy csak jó, vagy csak rossz következményei lennének ránk nézve szüleink viselkedésének, cselekedeteinek. Gondoljunk csak bele, hogy jelen valónkat, amilyenek lettünk, nekik köszönhetjük. Szeretetünk, vagy ellenállásunk hatására lettünk azok, akik ma vagyunk. Természetesen, menet közben, az életünk folyamán is formálódunk, de csak azokra az alapokra építkezhetünk, amelyekkel elindultunk. Ahhoz, hogy mindezeket jobban megértsük, most az angyalok üzenetét szeretném közvetíteni. Isteni igazság (akármit is gondolunk), a szüleink örökké szeretnek minket, a legjobb tehetségük szerint. A mondatnak mindkét része nagyon fontos, de a hangsúly mégis a második felén van. Akár így is szólhatna, a saját tehetségük szerint, de az angyalok a nyomaték kedvéért a legjobb tehetséget használják, hogy ne feledjük, ők a legtöbbet adták nekünk abból, amit tudtak, vagy ami a fejlődésünket szolgálja. Az hogy ez nekünk elegendő felnőttként, vagy még mindig kevés, azt mutatja meg, hogy követjük-e valódi életutunkat, vagy valahol elakadtunk. Ebben ismét segítségünkre lehet, ha megvizsgáljuk, mely érzéseink problémásak. Ha például nehéz másoktól kedvességet, szeretetet elfogadnunk, az anyai energiák elakadására utal, ami nehezíti életünkben a női energiák áramlását. Ha valakinek az önbizalma ingatag, és bizalmatlan kimenni az úgynevezett nagyvilágba, fél a képességeit megmutatni, az viszont az apai, vagyis férfi energiák hiányáról szól. Itt feltétlenül meg kell említenem, hogy mindegy férfiról, vagy nőről legyen szó, hisz mindenkiben mindkét energiaminőségnek jelen kell lennie a lelki harmóniához. Ehhez viszont el kell fogadnunk a szüleinket, és azt, hogy képességeik szerint a legjobbat, legtöbbet adták nekünk. Fontos, hogy ezzel nem a cselekedeteikre mondunk igent, azt bátran elutasíthatjuk, de őket magukat, a szüleinket soha.

írta: asztrohirek, 2012. febr. 17. 16:08 - címkék: jóslás és kategóriák: Gyermeknevelés - még nincsenek kommentek

Gyermekeink, az asztrológia tükrében

http://asztrohirek.freeblog.hu/archives/2012/02/03/Ne_feljen_remeljen/A gyermek vendég. Jön hozzánk, kicsit nálunk van, azután megy tovább, hogy élje saját életét. Mi szülők, nevelők igyekszünk mindent megteremteni azért, hogy a legtöbbet adjuk neki. Tanítjuk, tereljük, hogy értékes, egészséges felnőtté váljék. Ez sokszor nehéz feladat, hiszen bennünk is sok sérülés, fájdalom él, amitől meg akarjuk őt óvni. Tanítjuk arra, mi a helyes, helytelen, miközben hajlamosak lehetünk elfelejteni, hogy ezek a mi értékeink, s nem biztos, hogy egyeznek az ő igényeivel, képességeivel. Meg kell őt ismernünk ahhoz, hogy tudjuk, mire van szüksége, lehetősége.

Meg tudjuk-e ezt tenni mindaddig, amíg önmagunkat sem ismerjük igazán? Elfogadhatjuk-e őt, amíg önmagunkat sem tudtuk elfogadni? Fáradságos munka az önismeret megszerzése, de sok segítséget kapunk hozzá.

Ezek közül az egyik az asztrológia. Ha helyesen értelmezzük üzeneteit, nem minősít. Mutat tulajdonságokat, de azt nem, hogy ezeket hogyan használjuk. Ez a szabad akarat. Valójában nincsenek jó és rossz tulajdonságok, csak jól vagy rosszul használtak. Például, ha megvizsgáljuk a nagy hősöket, könnyen felismerjük bennük az átlagosnál erősebben működő agressziót. Gondoljunk csak bele, képes lenne-e egy sebész műteni ugyanezen agresszió nélkül. A horoszkóp mutat alaptulajdonságokat, karaktervonásokat, amelyek tudatosításával megtanulhatjuk kezelni ezeket, hogy ezek tudatában építsük, és ne romboljuk az életünket. Sokat segít mások megértésében is. Ha megismerjük működésük mechanizmusát, talán végre el tudjuk fogadni azt a viselkedési formát, amely különbözik a miénktől. Nem gondoljuk, hogy jobbak, vagy rosszabbak nálunk, egyszerűen csak mások. Különösen fontos ez gyermekeinkkel kapcsolatban, mert objektív képet tud adni róluk, amivel valóban azt erősíthetjük benne, ami saját képessége, és nem azt, ami a szülők, a mahunk meg nem élt vágya. Azt is megérthetjük végre, hogy nincs tökéletes ember, ezért ne akarjuk mindenáron legyőzni hibáit, segíteni viszont abban tudunk abban, hogy megtanulja kezelni ezeket. Természetesen ehhez a teljes horoszkóp kifejtése szükséges, ami igen összetett, bonyolult rendszer. Többnyire csak a nap pozíciójával vagyunk tisztában, mégis azt gondolom, hogy már ennek ismeretében is sok vonást felfedezhetünk magunkon, társainkon, gyerekeinken. A 12 zodiákus jel mindannyiunk képletében jelen van, működésük a Jung által ősarchéknak nevezett minőségek szintjén felismerhető valamennyiünk életében, de különböző formákban, helyzetekben. (Sokszor tapasztalhattuk már, hogy valaki a munkájában "harcos", otthonában "nyuszi".) Ezek a mintázatok velünk együtt fejlődnek bennünk, fontos hát megérteni őket, megadni nekik, amit igényelnek, hogy segítsék érett, önálló felnőtté válásunkat.

írta: asztrohirek, 2012. febr. 9. 12:49 - címkék: asztrológia, csillagjóslás, gyerekek, horoszkóp és kategóriák: Asztrológia, Gyermeknevelés - még nincsenek kommentek

Ne féljen, reméljen!

Ne féljen, reméljenBiztosan Ön is ismer néhány mondást, mint például azt, hogy "az okos ember más kárán tanul, a buta a sajátján sem", vagy azt, hogy "jobb ma félni, mint holnap megijedni". Éppen az ilyen, és ehhez hasonló családi szlogenek cipelésével árthatunk nagyon sokat magunknak az életünk folyamán.  Gondoljon csak bele, valójában mit is jelentenek? Mire is ösztönöznek bennünket.

Az első arról szól, hogy ne kezdeményezzünk, és ne igyekezzünk új utakon járni, mert lám-lám ebbe már mások előttünk nagyon sokan belebuktak. Ez a mondás egyszerűen a bukás tényét vetíti előre, és így alapból elbátortalanít. Ez azért rossz, mert így a legkisebb akadály vagy kudarc is képes lesz bennünket megállítani, legrosszabb esetben eltéríteni a saját utunktól. Teszi ezt mindazok ellenére is, hogy belső késztetésünk, lelkünk jelzései többször is figyelmeztetnek az irányra, de mi ezt, félelmünkben elnyomjuk.

A második szlogenünk, még ennél is veszélyesebb. Bármennyire hihetetlen is, de kifejezetten a félelemről szól, arra szólít fel bennünket, hogy féljünk. A baj ezzel csak az, hogy aki fél a jövőtől, annak valójában nincs is jövője.  Arról már nem is beszélve, hogy a butaság netovábbja olyan dologtól félni, ami nem is létezik. Ezzel az érzéssel, állandó szorongások közepette, nehéz kreatívan, boldogan és felszabadultan indulni az életben, nyitottan várni a változásokat. Mert az biztos, hogy az életünk egy változásokkal teli, előre kiszámíthatatlan jövő.

Mit tehet Ön, ha ezekkel, vagy ehhez hasonló családi szlogenekkel indították útnak? Ha azt tanították meg önnek, hogy vigyázzon, a pénz piszkos, ne fogdossa, és úgy érzi ezek a jól berögzült mondatok akár anyagiakban, akár lelki területen gátolják az életét? Kérje az angyalok segítségét a helyes út megtalálásához, és forduljon hozzánk, az telejósda tanácsadóihoz. Szertartásainkkal ezektől a félelmektől, negatív energiáktól is megszabadítjuk, csak kérnie kell. Várjuk hívását szeretettel!

 

írta: asztrohirek, 2012. febr. 3. 14:11 - címkék: angyalok, energia, szertartás, telejósda és kategóriák: Ezotéria - még nincsenek kommentek

Testvérrivalizáció a családban

testvérrivalizáció a családbanA család a legkisebb szociális közeg, a gyermekek itt tanulják meg a szociális viselkedés alapjait. E tanulási folyamat egyik természetes megnyilvánulása a testvérrivalizáció. Sok szülő megrémül, amikor gyermekei féltékenykednek, versengenek egymással, főként ha ők maguk egykeként nőttek fel. Mégis, mi a teendő ebben a helyzetben, mi az, ami segíthet ennek az időszaknak a könnyebb átvészelésében? A legfontosabb dolog az, hogy próbáljunk minden gyermekre külön-külön is időt szánni. Ami a nagy testvért illeti, óvakodjunk az összehasonlítgatásoktól, az olyan megjegyzésektől mint például „a kisöcséd milyen szépen tud már egyedül is játszani, neked miért kell, hogy mindig melletted legyek?” megjegyzésektől. Próbáljuk bevonni a nagyobb gyermekünket a kisebbik körüli teendőinkbe, és sokat dicsérjük, hogy milyen ügyesen segített. A kicsi lehetőleg ne örökölje meg tőle azonnal, mindenféle átmenet nélkül a kiságyat, a nagyot időben szoktassuk át, vagy ha kisebb a korkülönbség, kapjon másikat, esetleg kérjünk kölcsön egyet. Az is nagyon fontos, hogy a kistestvér születése még véletlenül se essen egybe a bölcsődei vagy óvodai időszak megkezdésével, mert a gyermekünk ezt úgy élheti meg, hogy az anyukája elküldi, mert már csak a kistestvér fontos neki. Ha mindezeket figyelembe vettük, és be is tartjuk, még akkor is létre jöhet, és igen gyakran létre is jön egyfajta rivalizáció a testvérek között, de ne feledjük, hogy ez a folyamat egy egészséges fejlődés természetes velejárója. Nem kell tartani attól, hogy a versengés miatt a gyerekek később eltávolodnának egymástól. A testvérek közötti vitákba ne avatkozzunk bele, és ne próbáljunk igazságot tenni köztük, kivéve ha valamelyikük maradandó testi- vagy lelki sérülést szenvedhet el. Így elkerülhetjük azt, hogy bármelyikük részrehajlással vádoljon bennünket, és megmutathatjuk nekik, hogy egyformán fontos, egyenrangú felek a számunkra. Ezen kívül meg kell tanítanunk nekik, hogy a vitákat egymás közt rendezzék, és álljanak ki egyedül a saját igazukért. Végül, az sem mindegy, hogy ebben a helyzetben, hogyan viszonyulunk a tásunkhoz. Mindig négyszemközt beszéljük meg nézeteltéréseinket a nevelésről – főként, ha ez csak az egyik gyermekünket érinti –, és mindig igyekezzünk közös álláspontra jutni, amihez később tartsuk is magunkat. Kőbe véshető szabály! Soha ne veszekedjünk nevelési elveinken a gyerekek előtt, mert a házassági konfliktusok, nevelési veszekedések szégyent, bűntudatot és szorongást ébresztenek a gyermekeinkben. Ezek az érzések, amennyiben tartóssá válnak, megfoszthatják őket a lehetőségtől, hogy önbizalommal teli, kiegyensúlyozott felnőtté váljanak.

írta: asztrohirek, 2012. jan. 26. 9:53 - címkék: egészség, lelki, tanácsadás és kategóriák: Gyermeknevelés - még nincsenek kommentek

Szimbólumok és szertartások

Napjaink egyik legnagyobb problémája, hogy a szimbólumok és a szertartások fokozatosan elveszítik jelentőségüket, és már nem játszanak fontos szerepet az életünkben. Ezzel nap mint nap magam is szembesülök, amikor tanácsadóként akár egészségmegőrzésért, akár lelki problémák enyhítéséért, vagy épp önbizalom-növelés érdekében igyekszem egy-egy fontos szertartásra felhívni a telefonálóim figyelmét. A szertartásoknak és a szimbólumoknak igen nagy szerepük van az életünkben. Gondoljunk csak a házasságkötés szertartására, amikor a két fiatal örök hűséget fogad egymásnak, amit szimbolikusan a jegygyűrűvel meg is pecsételnek. A karikagyűrű a végtelent, vagyis az örök együttlétet képviseli. Ha ezután ennek megszegésére késztetést érzünk, riasztást küld lelkiismeretünk, s belső feszültségeket teremt. Talán épp ez lehet az oka, annak ,hogy elfeledtük, és nem gyakoroljuk már hagyományos szertartásainkat? Ennyire félünk szembenézni a lelkiismeretünkkel? Igen ám, de a lélek szavának mellőzése hosszú távon antiszociális viselkedéshez vezethet. Ön is érezhette már a saját bőrén, és megtapasztalhatta közvetlen környezetében ezt a jelenséget.
Modern világunkban lassan szinte mindent megtagadunk, ami nem a fizikai világhoz kötődik. Sokan tévesen azt gondolják, hogy aki spirituális viselkedést mutat az gyenge, sérülékeny, esetleg beteg. Ezzel a hozzáállással csak az a baj, hogy semmibe vesszük lelkiségünket, pedig lelkünket épp úgy karban kellene tartani, mint testünket, ha egészségesek akarunk maradni. A szertartás a közvélekedéssel ellentétben éppen az erőt szimbolizálja, egyáltalán nem a gyengeséget. Azt a belső energiát, melyet az ember saját célja érdekében befektet. A szimbólum és a köréje felépített szertartás mutatja meg, hogy mennyire veszem komolyan magamat, a boldogságomat, az egészségemet, vagy azt a problémát, amelynek éppen a megoldásán dolgozom. Nevezhetjük akár placebo-nak is, mely elősegíti a folyamatok gyógyulását, vagy annak a beindítását, de a lényeg az, hogy működik saját magunk által, és megvalósítjuk általa az öngyógyítást!

Döntse el Ön is, hogy szeretné-e használni ezt az eszközt, kívánja-e gondozni a lelkét, vagy megmarad a rideg fizikai világ síkján, és esetleg későre jut eszébe, hogy életének egyik fontos oldalát teljességben elhanyagolta. Tegyen egy erőfeszítést, és probáljon meg ilyen módon tekinteni a szertartások és a szimbólumok varázslatos világára, nem fogja megbánni!

írta: asztrohirek, 2012. jan. 19. 9:46 - címkék: jóslás, szertartás, szimbólum és kategóriák: Ezotéria - még nincsenek kommentek

Az álmok titkos világa

Az álmokMire valók az álmok? Valószínűleg, ha egy materialista beállítottságú emberrel osztjuk meg álmainkat, tudományos oldalról fog közelíteni a témához, arra fog koncentrálni, hogy milyen belső feszültségeket igyekszünk oldani, feldolgozni álmainkon keresztül. Természetesen van valóságalapja az ilyen megközelítésnek is, mert álmaink fő feladata a napi stressz, vagyis egy-egy nagyobb félelmünk feldolgozása. Ezt rosszabb esetben rémálomként, jobbikban vágyteljesítő, pozitív álomként dolgozzuk fel. Létezik az álomnak egy másik fajtája is, melyre a tudomány jelenleg még csak részben talált magyarázatot, ez nem más, mint a jövőbe látó álom. A jövőbe látó álomra a materialisták magyarázata az, hogy az álom ilyenkor egy bizonyos dolog lehetséges kimenetelére hívja fel a figyelmet. Valószínűleg mindannyiunknak voltak már ilyen álmai, de mivel ezek ritkábbak, és kevés embernél jelennek meg konkrétan, sokszor nem veszünk róluk tudomást, vagy meg sem értjük őket. Ez természetes, hiszen hiányzik hozzá a kódrendszerünk, vagyis az álomfejtő szótárunk. Én most nem is erre szeretnék koncentrálni. Tagadhatatlan, hogy a kizárólag anyagelvű világban hívők gondolataiban is lehet igazság, most mégis inkább azokról az álmokról beszélnék, melyek jövőbeni megvalósulása nem a mi döntésünk függvénye, amikor nem rajtuk múlik, hogy megtörténik-e az a bizonyos dolog, vagy sem. Például nagyon sokan megálmodják egy barátjuk vagy hozzátartozójuk elvesztését, halálát. Sok esetben, ezekben az álmokban már elhunyt hozzátartozók is megjelennek segítségül. Konkrét eseteket is említve, egy asszony éjjel azt álmodta, hogy valaki háttal meszeli az ő pincéjét. Először nem is tudta, ki lehet az illető, mert nem volt megbeszélve a fal fehérre festése, így közelebb ment, hogy megtudja, ki a kéretlen segítő. Mikor ráköszönt a festőre, az megfordult, és az asszony akkor látta meg, hogy egyik gyerekkori barátja. Másnap érkezett a telefon, az illető szívinfarktusban váratlanul elhunyt. Egy másik történetben beteg testvéréhez kellett volna mennie a következő napon az álmodónak, előző napi álmában az ölében haldoklott fivére, aminél jelen volt elhunyt férje is, akinek a segítségét kérte. Érdekes módon, ennél az álomnál is érkezett reggel a telefon, hogy sajnos, már nem esedékes a tervezett látogatás. Számos esetet sorolhatnék még fel ebben a témakörben, amikor a halott első férj közölte a második szívműtétét, vagy épp egy bekövetkezett - álmodó részéről vétlen - autóbalesetet mutattak meg előre az álmok.  Mindenképpen érdemes odafigyelnünk álmainkra, hisz nyílt vagy titkos üzeneteik minden esetben személyünkre szabottak. Ezért lehetőleg használjunk álomnaplót, hogy ne feledjük őket. S ha a megfejtésük számunkra bonyolultnak tűnik, forduljunk szakértőkhöz, mert sok esetben segítenek felfedni az álomkban rejlő megoldást.

írta: asztrohirek, 2012. jan. 12. 14:26 - címkék: jövendőmondás, jövőbelátás és kategóriák: Ezotéria - még nincsenek kommentek

Hogyan hatnak ránk a színek lakásunkban?

Hogyan hatnak ránk a színek lakásunkban?Lehet, hogy Ön nem gondolná, de a színek nagy hatással vannak az életünkre, és ez megmutatkozik a csillagjegyek jellemzőinél is. Mind a tizenkét csillagjegynek megvan a maga színe, hatást gyakorolva a külsőnkre, öltözködésünkre és az otthonunkra is. Valamennyi jegyhez tartozik egy-egy olyan szín, amely a legtöbb erőt, kisugárzást, szépséget és megelégedettséget hozza ki a jegy szülöttéből. Ha szeretnénk kihasználni a színek adta előnyöket, megváltoztathatjuk például otthonunkban a falak színét. Amennyiben jó szín mellett döntöttünk, kellemesen érezhetjük magunkat, pihenhetünk és feltöltődhetünk, elég az, hogy a lakás falainak a színe nem megfelelő ahhoz, hogy állandóan kimerültnek érezzük magunkat. Mindenkinek megvan a kedvelt színe, és az nem igazán lehetséges, hogy minden ottlakó kedves színe jelen legyen ugyanabban a szobában. Tudnunk kell, hogy még két ember sem vélekedik egyformán a színekről, mert a színek eltérő érzelmeket válthatnak ki. Meg kell találnunk a közös hely színharmóniáját, mert csak a megfelelő színkombináció mellett válhat egy helyiség meleggé, családiassá és vonzóvá. Három olyan színtípus létezik, amely alapvetően telítetlen, azaz nem tartalmaz fekete, szürke vagy fehér kiegészítő színt. Az elsődleges színek: a piros, a sárga és a kék. Másodlagos a narancssárga, a lila és a zöld. Harmadlagos a sárgás-narancssárga, sárgás-zöld, kékeszöld, kékes-lila és vöröses-lila. Ez utóbbiakat az elsődleges és másodlagos színtípusok keverésével nyerjük. A fekete szín bénító hatású, elveszi az energiát és mélyíti a depresszív lelkiállapotot. Ajánlott a narancsszínű hálószoba-fal olyan embereknek, akik nehezen ébrednek reggelente. A fehér falat díszítse mindig festményekkel és virágokkal.

Érdemes figyelembe venni ezeket a hatásokat, amikor eldöntjük, milyen színek vegyék körül családunk és saját mindennapjainkat.

írta: asztrohirek, 2012. jan. 6. 11:56 - címkék: csillagjegyek, egészség, színek és kategóriák: Ezotéria - még nincsenek kommentek
Régebbiek | Végére »